In könyv könyvajánló könyvmoly

Könyvmoly: Ali Benjamin - Suzy ​és a medúzák


Szeretem azokat a könyveket, amiknek mélysége van. Nemcsak a cselekményvezetés kiemelkedő, hanem maga az író stílusa is, ahogyan a főszereplőn keresztül hozzám, olvasóhoz szól. Az egyik ilyen élményem Laurie Halse Anderson Jégviráglányok című könyvével kapcsolatban volt. A szavak valahogy sokkal többet mondanak, mint amennyit a papíron, írva mutatnak és a gondolatokból szinte további gondolatok születnek. Elolvasod, elgondolkodsz, megállít. Téged és kicsit a világot is. Ezek a könyvek tanítanak valami újat vagy ébresztenek rá valamire, ami még rég a birtokodban volt, de magától értetődőnek vetted. Ezektől a könyvektől érzed úgy, hogy két lábbal állsz a földön. Másképp látod a világot. Lelassulnak a percek, és akkor észreveszed a levegőben azokat az apró, pici pontokat a fényben táncolni. Így veszed észre a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokat is az életedben. 

Suzy ​mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele. 
Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól.

Suzy egy páratlanul kedves karakter volt számomra, az elsőtől az utolsó mondatig. Szerettem, nevettem rajta, együtt éreztem vele és olykor szidtam, amiért nem látja mindazt, ami az orra előtt van... néha pedig szidtam önmaga, amiért nem látom és soha nem láttam olyannak a világot, amilyennek ő. Nem tudom, milyen voltam gyerekként. Voltak-e hasonló gondolataim, érzéseim tizenévesen, eszembe jutott-e bármikor is, hogy megkérdőjelezzem azokat a tényeket, amiknek tudatában voltam. Gyerekként mindent elhiszünk. Kíváncsiak vagyunk és szinte szomjazunk minden új információt, így legyen szó könyvről, barátról, szülőről vagy a tévéről, amint valami érdekességet hallunk, elmentjük az agyunk egyik féltett szegletében. Felnőttként már óvatosabban hisszük el az első hallásra is reálisnak tűnő dolgokat. Valóban így van? Biztos ez? Hol hallottad? Ki mondta? Az évek múlásával mintha szkeptikussá válnánk. Egyetlen kérdés megválaszolása még több kérdést indít el bennük. Kérdezünk, gyanakodunk, gondolkodunk, majd újabb kérdéseket állítunk fel. 

A könyv olvasása során végig azt éreztem, hogy bár én lehetnék Suzy. Egyrészt, bár újra gyerek lehetnék és bárcsak annyi gondom lenne, hogy másnap milyen dolgozatot írunk, másrészt pedig irigyeltem a gondolataiért, amiért olyannak látja a világot, amilyennek más nem és olyan dolgok érdeklik, amik másokat nem. Nincs felszínesség, nincs üresség, csak végtelen sok gondolat, még több kérdés, kíváncsiság és tudni akarás. Érteni a világot és ismerni azt. Ali Benjaminnak sikerült ezt az érzetet a végletekig fokoznia és úgy átadnia, hogy az ne legyen erőltetett és túlbonyolított. 
Suzy a történet szerint választ keres arra a kérdésére, hogy a barátnője, Franny, aki kiváló úszó, hogyan fulladhatott mégis vízbe? Ez a központi kérdés végig kíséri a történetet és Suzy jellemfejlődését is. Kutatja, keresi a választ és minden tettét erre alapozza: mert nem hiszi el, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek. Suzy a környezetismeret óra keretében tett látogatása során találkozik a medúzákkal, majd egyik gondolat követi a másikat és hirtelen lehetségesnek tűnik az a válasz, hogy Franny halála talán nem volt véletlen. Talán a dolgok nem csak úgy megtörténnek. S így lehetségessé válik az is, hogy Franny medúzacsípés áldozata lett. 


Külön tetszett, hogy a történet cselekménye több szálon fut. Egyszerre járunk a jelenben, ahol láthatjuk Suzy mindennapjait, a Franny halála óta történt változásokat és a gyásszal való megküzdést, valamint Ali Benjamin alkalmaz visszapillantásokat is, amelyekben Suzy és Franny barátságába pillanthatunk bele, a kezdetektől, az utolsó találkozásig. Vannak szívmelengető visszaemlékezések is, de ahogy halad előre a történet, úgy a közöttük lévő kapcsolat is átalakul. Már nem Suzy és Franny barátságát látjuk magunk előtt, hanem Suzyt és Frannyt. 

Meghatárzó könyv lett számomra, amit biztos, hogy még jó párszor el fogok olvasni, mert sokkal több van a sorok mögött, mint amennyi a papíron van. Sokkal több tanulság és fontos gondolat, amelyeket érdemes jól a fejembe vésni. Emlékezni rá, magamévá tenni és úgy élni tovább a mindennapjaimat, hogy ezeknek a tudatában vagyok. Ha Suzy nem is válik belőlem, de kicsit én úgy láthatom a világot, ahogyan Ő. Többnek. Világosabbnak. Szebbnek. Fontosabbnak. 

Kapcsolódó bejegyzések

0 vélemény érkezett eddig:

Megjegyzés küldése