Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

– (…) ne feledd, hogy csak akkor légy jó, ha a rosszalkodás nem szórakoztatóbb!

Nem hittem volna, hogy egy vámpíros könyv még tud újat mutatni, bár az is igaz, hogy nem ismerek minden vámpíros témájú könyvet. Kimaradt a Vámpírakadémia is, amely sokak kedvence, de összességében olvastam jó pár könyvet vagy sorozatot, ami alapján úgy gondoltam, nincs már új a nap alatt... vagy mégis? Jeaniene Frosttól még sosem olvastam ezelőtt. A nevét ismertem, sok könyvet láttam már a neve alatt futni, ha könyveket böngésztem, de olvasni még nem olvastam tőle, így a Félúton a sírhoz az első olyan könyv, amely alapján véleményt alkothatok róla. A könyvre sem a szokásos módon bukkantam, habár cím alapján ez sem csengett idegenül. Egy könyvajánlós videó alapján döntöttem úgy, hogy ez a könyv nekem kell és el kell olvasnom, miután a videóban elhangzott az a mondat, hogy: ez a könyv meglépte azt, amit az Alkonyat nem mert. Nos, nagyon szerettem az Alkonyatot, úgy tíz évvel ezelőtt, amikor belecsöppentem a világába és megismertem, de azóta mondjuk úgy, sok víz lefolyt már a Dunán és több olyan vámpíros könyvet is megismertem, amely kontrasztként rávilágított arra, hogy bár az Alkonyat önmagában szerethető sorozat, nem feltétlen jeleníti meg úgy a vámpírokat, ahogyan azt elvárná az ember. Nem ez a cukormázba öltöztetett vámpírkarakter az ideálom, könyvszereplőt tekintve és hatalmas meglepetésként ért, hogy igen!, végre itt egy könyv, amely sok más történethez hasonlóan veszedelmes, sötét lényekként ábrázolja a vámpírokat. Nekem pedig erre szükségem van egy vámpíros történet során: mondhatni féljek tőle, átérezhető legyen az ereje, és meglegyen benne az a vérszomj, amely megkülönbözteti az emberektől. Márpedig, számomra ez az Alkonyatban abszolút nem jött át, bármennyire is szerettem magát a történetet és annak cselekményét.

Nos, a jelentőségteljes mondat után, miszerint Jeaniene Frost regénye, avagy sorozata meglépi azt, amit az Alkonyat nem annyira, teljesen lázba hozott és érdekelt, tényleg igazat mond-e a videós, vagy legalábbis, én is ezen a véleményen leszek-e olvasás után. S igen! Elmondhatom, hogy igen!

A könyv igazából nem bonyolult cselekményszállal indít... viszont ehhez köthető egy hatalmas DE is, mivel a történet előrehaladása során megannyi rejtélyre derül fény, amely hozzátesz az addig leírtakhoz vagy az előzménytörténethez, amelyet lassan ismertet csak az író, megfelelően adagolva azokat a jelen eseményeivel párhuzamosan. A történet főszereplője Catherine Crawfield, aki édesanyjával és nagyszüleivel él, és átlagos teendői közé tartozik, hogy vámpírokat öl. Cat nem átlagos ember, félvámpír, amelyet a történet már a kezdet kezdetén ismertet számunkra, hogy értsük, miképpen is képes elbánni egy fiatal lány egy vámpírral. Emberként semmiképp, viszont félvérként bír olyan tulajdonságokkal és képességekkel, amelyek segítik ebben. Mindebben egyetlen személyes cél vezérli: végezni minden vámpírral, aki az útjába kerül, miután édesanyját egy vámpír megerőszakolta. Születésének baljós körülményei megpecsételték az éveit és bosszút fogadva, vámpírról vámpírra küzdi magát előre, hogy egyszer édesapjához is elérhessen és végezhessen vele. 

Mindebben egyetlen dolog akadályozza meg, pontosabban egy valaki, Bones személyében, aki történetesen vámpír. Egy véletlen során akad összetűzésbe a fejvadász mestervámpírral, akinek a nyomába szintén azzal a céllal ered, hogy végezzen vele, csakhogy Bones rájön Cat mesterkedésére és csapdába ejti, és ezzel kezdetét is veszi a túlvilági játszma. Bones meghagyja Cat életét, ha mellé szegődik és vámpírharcosként végez azokkal a vámpírokkal, akik az útjában vannak egy rejtélyes ügy kapcsán, míg Cat reméli, hogy a Bonesszal kötött szövetsége révén sikerül megtalálnia az apját, hogy bosszút állhasson. Csakhogy a dolgok kezdenek bonyolultabbá válni, és Cat talán már nem is gyűlöli annyira Bonest, mint szeretné.

– Cicuska, döntened kell. Vagy itt maradunk és viselkedem, vagy elmegyünk, és akkor biztos… – A hangja elmélyült, és szavai a számba vesztek. – …akkor biztos, hogy nem fogok viselkedni.

Engem határozottan meglepett a könyv, mind fordulatokban és mind cselekményben, az pedig külön üdítő változatosság volt, hogy humorban is bővelkedett, viszont nem rontott a történet alapvetően sötét hangulatán. Lazította éppen annyira, amennyire kellett és ott, ahol kellett. A romantika, mint cselekményszál is szépen illeszkedett a történetbe. Örültem, hogy nem vette az írónő csöpögősre, mert sokszor megesik, hogy átbillen egy-egy ilyen szerelmes viszony a ló túloldalára, aminek következtében az addigi sejtelmes, rosszfiús karakter egyszerre kezesbárány lesz. Bones karaktere is változott a történet során, viszont a Cat iránt érzett szerelem ellenére továbbra is sötét figura maradt, nem puhította el, aminek nagyon örültem, de mégis teljesen magával ragadó volt a kapcsolatuk alakulása. Egy szó mint száz, megvolt a történetben az egyensúly, amelytől egyszerre volt romantikus, amikor kellett és sötéten izgalmas, amikor annak jött el a pillanata.

Én melegen ajánlom mindenkinek elolvasásra, aki szereti a vámpíros könyveket, a váratlan fordulatokat, az izgalmakat, az akciódús jeleneteket és nem utolsó sorban a szerelemmel, erotikával fűszerezett történeteket. Az biztos, hogy a sorozatot folytatom és később, további Jeaniene Frost könyvekkel is szeretnék megismerkedni.