Legutóbbi könyvajánló

Legutóbbi kihívás

Pennát a kézbe

Filmklub: Lemony Snicket - A balszerencse áradása

by - 10:47:00


Gyerekfejjel olvastam utoljára Lemony Snicket történeteit, amelyek már akkor is nagy hatással voltak rám. Vannak könyvek, amelyek különlegesek, egyediek és olyan történetet mutatnak be, amelyek nem hasonlíthatóak össze más történetekkel. Lemony Snicket regényei pont ilyenek; megvan bennük ugyanaz a fantázia, szövevényesség, kalandosság, mint más könyvekben, de a tartalom páratlanul fordulatos és ötletes, na meg balszerencsés. Nem szeretem a könyveket és a filmeket összehasonlítani, mert nem igazán lehet őket egy kalap alá venni, így amikor 2004-ben megjelent az első filmadaptáció a könyv alapján tudtam, hogy ez bizony valami más megközelítése lesz a könyveknek. Hozzátesz majd minden szempontból, de igyekeztem könyvektől független alkotásként tekinte rá. A film maga szórakoztató volt, talán még egy-egy pillanatban meg is ütötte azt a hangvételt, amelyet a könyv birtokolt, itt-ott még a könyv hangulata is visszaköszönt, viszont összességében a film csak film maradt. Egy szórakoztató, egyszer nézős kikapcsolódás.

Na de a sorozat... vannak olyan esetek, amikor egy film kevésbé sikeres, de aztán valaki gondol egyet, sorozatot alkot belőle és voálá: egyszerűen zseniális! A legutóbbi ilyen jellegű élményem talán az Árnyvadászok sorozat kapcsán volt, amely esetében a könyvek alapján készített film szintén kevésbé lett népszerű, ellenben a sorozat nagyon is sikeres lett - bár azt meg kell jegyezni, hogy a könyvek történéseinek átemelésében sok mindenen módosítottak, így ennél is érdemesebb külön kezelni a két dolgot, miszerint van a könyv és van a film, a kettőt együtt nem jó egy lapra venni.

A balszerencse áradása mint sorozat, meg kell mondjam, kiválóan működik. S ez nemcsak annak köszönhető, hogy sok mindent szóról szóra átvettek a könyvből - azért ez is nagyon sokban hozzátesz, hogy iszonyatosan könyvhűen alkották meg a részeket -, hanem annak is, hogy van idő mindent kibontakoztatni. A filmes megoldásoknál sokszor az a probléma, hogy adott a másfél vagy esetleg két órás műsoridő, és ebbe kell belezsúfolni akár több könyv cselekményét is. Itt viszont, mivel egy-egy epizód majd' hatvan perces, bőven van idő a könyvek történéseinek bemutatására. Maga a sorozat, ha helyes az információm, tizenhárom kötetes és egy-egy könyv feldolgozására két epizódot fordítanak, így az első két rész a könyvsorozat első kötetét jelenti, és így tovább. Úgy gondolom, hogy egy másfél órás filmmel ellentétben, amelybe a legtöbb esetben több könyv eseményeit is beleszorítják, itt a "két epizód - egy könyv" megoldás hihetetlen magaslatokba emeli a lehetőségeket. Van idő a szereplők bemutatására, az események részletes bemutatására, és nem kell rohamtempóban végig szaladni a történéseken. Bárcsak több könyv esetében is fontolóra vennék a sorozatkészítést, mert megérné!


Nagyon örültem, mikor már az első képkockáknál éreztem azt az ismerős bizsergést, mint amit a könyveknél is tapasztaltam. Rögtön megvolt a baljós alaphangulat, amelybe kicsit kifacsartan és groteszk módon elrejtették a humort, mint ahogyan az a könyvek olvasásánál is tapasztalható volt, valamint ami már az első képkockáknál tapasztalható volt, az a minőség. Ezt nem csak a forgatásra értem, a képi megjelenítésre, hanem a díszletekre. Hihetetlenül aprólékosan és részletgazdagon alakították ki az egyes események bemutatására szolgáló helyszíneket. Olaf gróf háza, a bírónő otthona, az utcák kialakítása, a berendezések, bútorok... sorolni lehetne a megannyi megoldást. Ahogyan egymást követik a részek, ezek annál inkább hangsúlyosabbá válnak, mintha minden részben megugranák ezt a dolgot és még szebb, még precízebb díszletet tárnának a nézők elé a készítők, de ami leginkább megfogott és megerősítette bennem ezt a gondolatot, hogy ennél a sorozatnál bizony odafigyeltek minden apróságra, az Olaf gróf háza. Van egy bizonyos motívum, ami sokszor visszaköszön - ez kulcsfontosságú eleme a könyveknek -, és az ablaküvegen, vagy a faburkolatokon át, még a tapétában is felfezhedő! Minden pontos, minden rendkívül alapos, úgyhogy ezért hatalmas gratuláció jár a készítőknek. Minden túlzás nélkül, mintha a felületesség szót szinte kivonták A balszerencse áradása sorozat szótárából.


A narrátor

A szereplők bemutatása előtt vele kezdeném a sort, mivel van annyira fontos szerepe a történetben, mint maguknak a főszereplőknek. A narrátor maga az író, Lemony Snicket, aki már a sorozat első képkockáinál felhívja a figyelmet, hogyha valami szórakoztató, vidám történetre számítunk, akkor a Baudelaire árvák története határozottan nem az, így még van időnk elkapcsolni és valami mást választani erre a célra. Persze, ezek a szavak inkább meghozzák a néző kedvét, mintsem elkattintson vagy mást kezdjen nézni, így én is feszülten figyeltem a folytatást. A narrátor szerepébe Patrick Warburton bújt, akinek megvan az akcentusa és kiállása ahhoz, hogy ebben a szerepben brillírozzon. Minden rész elején újra és újra óvainti a nézőt, miszerint olyan balszerencsés eseményekre lehet számítani a Baudelaire árvák sorsát illetően, hogy még mindig nem késő kiszállni ebből a történetből, másrészt - miután úgy döntöttünk, hogy mégis maradunk -, ismerteti az előző rész eseményeit. S mivel narrációról van szó, mindez a történet során sem marad el, így egyes jeleneteknél szinte csatlakozik az aktuális szituációkhoz, néhány gondolatot vagy éppen magyarázatot hozzáfűzve a látottakhoz. Mondhatnánk, hogy a feltűnése megszakítja az éppen látható eseménysort, de nem...  Lemony Snicket nagyon is fontos, és szinte szükségszerű, hogy minket, nézőket kézen fogva vezessen előre a történetben, Patrick Warburton pedig remek választás volt erre a szerepre. 


A Baudelaire árvák

A történet mozgatórugói határozottan a Baudelaire hármasfogat. Violet (Malina Weissman), Klaus (Louis Hynes) és Sunny (Presley Smith) a történet rövid ismertetője szerint, árván maradnak, miután szüleik elhunynak egy tragikus tűzvészben, melyben családi otthonuk is oda lesz. Ezután Arthur Poe veszi szárnyai alá a testvéreket, hogy új gyámot szerezzen számukra. Arthur Poe karakterét szintén érdemes megemlíteni. Mellékszereplőként van jelen a történetben, így nem sok alkalommal láthatjuk, viszont amikor feltűnik, annál jelentőségteljesebb az aktuális jelenete. Nagyon jól hozza a törődő, kedves, kicsit hóbortos, bolondos figura szerepét, aki bár szívén viseli a testvérek sorsát, "nem látja a fától az erdőt" mindig jót feltételezve, sosem veszi észre, amikor bajban vannak, csak amikor már komolyan megtörtént a baj. Könnyű átejteni és átverni, akárcsak a többi mellékszereplőt, akik sosem látnak át a mesterkélt és szövevényes események hálóján... a Baudelaire árvák kárára.

Violet a legidősebb testvér, aki bravúrosan bármit összerak vagy megépít, zseniális feltaláló korához képest. Klaus a könyvek világában mozog otthonosan, szinte mindenről van ismerete vagy fogalma, de ha mégsem, bátran csapja fel a megfelelő könyveket információszerzés gyanánt. Sunny, a legkisebb testvér, bár korából adódóan még nem sok mindenhez ért, erős fogakkal áldotta meg a sors, így bármit elrág - bármit. Az ő hármasuk fogja össze a történetet, a velük történt események és a megannyi, kalandos helyzet, amelyen akarva vagy akaratlanul átesnek. Sok mindent nem szeretnék elárulni a történetből, hiszen ha van kedvetek megnézni és megismerni, nem jó, hogyha már itt lelövök egy-két dolgot. Annyi viszont ismerhető, hogy szüleik halála után Arthur Poe jóvoltából Olaf grófhoz kerülnek, aki nem éppen szülői gondviselésből tart igényt a testvérekre: a vagyonukra fáj a foga, s ennek nem is fél hangot adni. Így indul a Baudelaire árvák kalandos története, ahogy egyik gyámtól a másikhoz kerülnek, és egyetlen céljuk, hogy szerető otthonra leljenek, olyan felnőtt védőszárnyai alá, aki mellett biztonságban élhetnek, távol Olaf gróf gonosz ténykedéseitől.


Olaf gróf ... és társulata


A történet másik főszereplője a gyerekek mellett minden szempontból Olaf gróf (Neil Patrick Harris), akinek köszönhetően az árvák mindig tragikusabbnál kétségbeejtőbb helyzetekbe kerülnek. A 2004-es film esetében Jim Carrey kapta a szerepet, aki szintén jó választás volt Olaf gróf megformálására, megvolt benne az a pikantéria és megjelenés, amitől hiteles volt a karaktere, viszont a sorozatbeli Olaf gróffal összehasonlítva, Jim Carrey a szereplő megformálásával sajnos csak a felszínt súrolta. Neil Patrick Harris ezerszer jobban hozza a figurát, megvan benne a kellő ördögi humor, a gonosz elszántság és egyben a bolondosság, ami különcé formálja a személyét. Bár arra még nem derült fény a sorozatban, hogy mi rejlik a Baudelaire testvérek szüleinek tragikus halála mögött, biztosak lehetünk benne, hogy Olaf gróf keze nagyon is benne van, s ehhez kapcsolható a különleges jel is, amely nemcsak a film eseményeinél, hanem a díszletekben is látható, mint azt korábban említettem.

Olaf gróf szabadidejében színész - legalábbis annak hiszi magát -, és társulatával megannyi bohém darabot színpadra vittek már, bár nevük eléggé ismeretlen. Többnek hiszi magát, mint ami és képtelen alábbhagyni tervével, miszerint mindenen és mindenkin átgázolva, megszerezze a Baudelaire vagyont. Nem riad vissza semmitől és tervének megvalósításában kissé hebehurgya színtársulata segíti, vagy olykor akadályozza. Az epizódok során megannyi furmányos ötletet talál ki, amelyek egy ideig be is válnak, már-már azt sugallva, hogy sikerrel jár és megszerezheti a gyerekek fölötti áhított gyámságot, de aztán mindig győz a pillanatnyi jó, kiszabadulnak a markából és leleplezik Olaf grófot a társulatával együtt - mármint a gyerekek, mert az őket körülvevő felnőtteken kívül ők az egyetlenek, akik átlátnak a mesterkedésein és sorra lerántják a leplet őrült tervéről.


Összegezve a leírtakat


Lemony Snicket regénysorozata, ha jól tudom tizenhárom kötetes, viszont nálunk csak nyolc kötete jelent meg magyar fordításban. Gondolom a készítők mind a tizenhárom kötetet meg fogják valósítani, hiszen külföldi alkotásról van szó, így kíváncsian várom, a nyolcadik kötet után milyen események következnek majd, mert azokat sajnos már nem tudtam elolvasni, fordítás hiányában, így elképzelésem sincs, milyen kalamajkákba keverednek majd. Én minden szempontból csak ajánlani tudom a sorozatot, kortól függetlenül bárkinek. Bár alapjába véve gyerekeknek készült a könyv, azért jócskán tartalmaz olyan fordulatokat és eseményeket, amelyeket felnőtt fejjel sokkal könnyebb átlátni, és értelmezni. Látványvilágban lenyűgöző, díszletekben kivételes, és színészek tekintetében is mindenki nagyot alakít. Az epizódok során ismertebb színészek is megfordulnak a sorozatban egy-két epizód erejéig, róluk nem nagyon mesélnék többet, mert számomra is kellemes meglepetés volt, amikor felismertem, melyik mellékszereplőt éppen ki alakítja. Így meghagynám nektek is ezt a lehetőséget, ha úgy döntötök, szívesen megismernétek a sorozatot.

A balszerencse áradása egy nem mindennapi, megannyi humoros pillanattal, de egyben tragikus pillanatokkal egybekötött történet, amelyet egyszer - vagy akár többször is -, mindenképp látni kell. Lezárásként Lemony Snicket gondolatait osztanám meg veletek:

Ezek a könyvek a világ legszomorúbb könyvei közé tartoznak és ha a gyomrod nem bírja az olyasféle kellemetlenségeket, mint például egy fertelmes gonosztevő, egy halálos kígyó, a hideg uborkaleves vagy egy szörnyű tűzeset, akkor azt tanácsolom, olvass inkább vidám könyveket ezek helyett. De könyörgöm, attól függetlenül, hogy rászánod-e magad és az idődet vagy sem eme szörnyű történetek elolvasására, nagy zokogások és bánatos hajtépések közepette, tartsd őket nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon biztos helyen. Beleborzongok, ha arra gondolok, mi történne, ha az ellenségeimnek sikerülne megkaparintani őket, mielőtt el tudnék menni értük, hogy visszaszerezzem őket. Felhívom a figyelmedet arra, hogy amikor elmegyek a könyvekért, minden valószínűség szerint álruhában leszek.

Illő tisztelettel,

Lemony Snicket


Ha hasonló témákat olvasnál még...

0 Hozzászólás