Pennát le - Itt a vége, fuss el véle

14:11:00



Pénteken hivatalosan is bezárt a Pennát a kézbe oldal. Még mindig furcsa érzés belegondolni, és azt sem mondom, hogy nincs bennem megbánás. Persze, hogy van, viszont tudom azt is, hogyha nem teszem meg ezt a lépést, ismét olyan hónapok elébe nézek, amelyekkel csak sodródom, akaratom ellenére. Sajnálom bezárni, keresem a megfelelő alkalmat, hogy pontot tegyek a dolgok végére, de aztán mégsem lépem meg és így telnek a hetek, amelyekben próbálom újra megtalálni az írói hangot, amelyet oly sokáig, őszintén és lendülettel hallattam, de mégsem találom. Körülbelül egy-két éve próbálom újra megtalálni önmagam a Penna világában, sikertelenül és október-november környékén éreztem úgy, hogy talán a 2019-es évbe már nem kellene belevágni. Gondoltam, ez lehetne a fordulópont, a tiszta lap, amellyel úgy léphetek az új évbe, hogy nem újabb ihlettelen hónapokat görgetek magam előtt akadályként. 
Tudom, hogy mennyien szerették, követték és nekem is ez a tíz év, bár elröppent, mégis átlátom a mélységeit, hogy mennyi mindent felölel ez az időszak fejlődésben, energiában, tartalomban. Nem tűnik el nyomtalanul és szerintem nem csak nekem, de sokak számára szintúgy ott marad lélekben az, amit jelentett és, amit megfogalmazott. Nem tudom, hogy valaha szeretnék-e újra kreatív írással foglalkozni. Jelenleg úgy érzem, hogy nem, számomra az az út vagy irány lezárult, ellenben ezen az oldalon továbbra is szeretnék jelen lenni, s írni arról, ami érdekel anélkül, hogy elvárásokkal lennék önmagammal szemben. Amíg a Pennát vezettem, nem éreztem azt, hogy valóban rólam szólna ez az egész. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy egoista módon csak akkor van értelme egy blognak, ha az kimondottan az író jellemét, érzésvilágát, beállítottságát, vagy érdeklődését tükrözi. Nem ilyen jellegű megmutatkozás-hiány dolgozott bennem, és a Penna kezdetén erre nem is figyeltem fel, vagy nem éreztem ennek a szükségszerűségét. Viszont a későbbi években irigyeltem azokat az írókat, akik egyszerűen csak írnak. Alakítják a történeteiket, a novelláikat, verselnek vagy épp mindennapi bejegyzéseket hoznak, stb. Írnak, mert van mit mondaniuk és alkotnak, mert kreatívak és ihlettől teljesek. A Pennán ezt az érzést nem tudtam sosem megragadni, mert a Pennának küldetése volt, bizonyos szempontból: írni az írásról, útmutatást és segítséget adni, támogatást és megerősítést a kezdő, illetve haladó íróknak, folyamatosan jelen lenni és visszajelzéssel szolgálni a beküldött alkotásokról. Mindenki részéről megvolt egyfajta elvárásként az, hogy mi a Penna feladatköre, és ezt megugrani nem nagyon tudtam. Néha tettem próbálkozásokat, hogy az írás mellett más, írással kapcsolatos témákat is beépítsek a blog életébe. Az egyik ilyen jellegű nagyobb elképzelés a könyvajánló volt, valamint a blogvéleményezés. Én mindkettőben éreztem a Penna hatáskörét, hiszen a bejegyzéseimet is főleg elolvasott könyvek elemzése és tanulmányozása által írtam meg, s mivel a Penna sok más oldalhoz hasonlóan egy blogfelület, amelyet sokan követnek és szeretnek, úgy gondoltam, szívesen adnék tanácsot más bloggereknek, hogy mivel tehetnék népszerűbbé, vagy jobbá a blogon folytatott munkájukat.
Sosem voltam szakavatott a témában, sosem tanultam az írást. Egyszerűen azt, amit én felfedeztem olvasás során, igyekeztem kategorizálni, sémákká alakítani, hiszen bármennyire különböző módon ír egy-egy író, azért vannak bevált megoldások, elképzelések, és technikák, amelyeket mindenki alkalmaz. Így jött az ötlet, hogy mindezt összekapcsolnám egy-egy könyvajánlóval, amelyben Penna-szemmel ismertetném az írói megoldásokat, a könyv felépítését, magának a tartalomnak a megformálását mindamellett, hogy a könyvről is mesélek, mennyire tetszett, miért ajánlanám elolvasásra. Ezzel a bejegyzés sorozattal talán még befogadóak is voltak az olvasók, viszont a blogvéleményezés kapcsán sokszor kaptam negatív hozzászólást. Sokan feleslegesnek tartották, lényegtelen tartalomnak, amellyel nem érdemes foglalkoznom egy írással foglalkozó oldalon. Ekkor jöttem rá, hogy talán a Pennának tényleg megvannak a maga határai és ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy kicsit ketrecbe zárva érzem magam a falai között, bármennyire is szeretem szerkeszteni, és vezetni. Nem tudtam benne úgy kibontakozni, ahogyan szerettem volna és a kreatív írás maga, egyre nagyobb terhet nyomott a vállamon.

Visszakanyarodva az eredeti gondolatomhoz, hónapok óta arra vágytam blogolás terén, hogy egyszerűen csak én legyek a sorok mögött, kutatómunkák, írói témájú könyvek olvasása nélkül. Lehet, hogy minden úgy hangzik, mintha leegyszerűsíteném vagy feladnám a dolgokat, viszont most ez a feladás volt szükséges ahhoz, hogy újra két lábon álljak és ne érezzem azt, hogy a megannyi teendő alatt egyre lejjebb és lejjebb roskadok. Bármennyire szerettem a Pennát, hónapok óta most érzem úgy először, hogy tiszta levegőt tudok venni a sorok között. 
Végre elkezdtem tudni foglalkozni a történeteimmel. Olyan novellákat találtam meg, amelyeket befejezetlenül hagytam, nem is tudom, mikor, edig alapötletnek tök jók voltak és mégsem folytattam. Kicsit olyan érzés, mintha most én lennék a Penna túloldalán és azon tapasztalatokra építve, amelyeket másokkal megosztottam, most én próbálok alkotni, önmagam meglátásait alkalmazva. Érdekes, mert a saját gyakorlati feladataimra ritkán alkottam, talán még a kezdeteknél igyekeztem erre figyelni, hogy én is résztvevő legyek a háttérben, aztán a későbbiekben már csak az ötletgazda voltam, viszont teljesíteni egyiket sem teljesítettem. Talán most itt az idő, hogy gyakorlatban alkalmazzam mindazt, amit évekig megosztottam másokkal. Legalábbis, ez a cél.
Remélem, hogy megértitek a gondolataimat és, valamelyest együtt tudtok érezni velem, vagy el tudjátok fogadni az érveimet. Mindezt azért szerettem volna elmondani, hogy önmagam számára is lezártnak tekintsem a Pennás éveket, s mert a péntek egy nagy döntés meghozásának végső momentuma volt. Iszonyatosan nehéz és sajnálattal teli érzés volt rákattintani a törlés gombra, de egyben felemelő is, mert meghoztam egy döntést önmagamért és másokért is. Mindig azt szoktam mondani, hogy Valamit csinálj jól, vagy sehogy. Már nem tudtam jól csinálni a Pennát, és ezzel a tudattal nem tudtam volna továbbra is olyan bejegyzéseket posztolni, amelyek mögött nem vagyok ott maximálisan és teljes lélekkel. 

Maradok Én, Szatti voltam és Penna nélkül is leszek! 
Tiszta lappal, tiszta gondolatokkal.
S, ha így is az olvasóim között tudhatlak, köszönöm Neked! J

Talán ezek a bejegyzések is érdekelhetnek

2 Hozzászólás

  1. Szia Szatti,

    Még mindig döbbenetes és fura hallani a Penna megszűníését.
    Viszont örülök, hogy itt továbbra is olvashatom a bejegyzésket. :)

    Üdv:
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi nem tart örökké! :) S bár véget ért, szerintem mindenkiben jó élményként marad meg a Pennát a kézbe, mint oldal vagy fogalom, legalábbis számomra nem keserű a búcsúzás. :)
      Örülök, hogy jó páran itt vagytok velem továbbra is!

      Puszi,
      Szatti

      Törlés

Kövess Instagramon

Legutóbbi hozzászólások