Pennát le - Itt a vége, fuss el véle
Pénteken hivatalosan is bezárt a Pennát a kézbe oldal. Még mindig
furcsa érzés belegondolni, és azt sem mondom, hogy nincs bennem megbánás.
Persze, hogy van, viszont tudom azt is, hogyha nem teszem meg ezt a lépést,
ismét olyan hónapok elébe nézek, amelyekkel csak sodródom, akaratom ellenére.
Sajnálom bezárni, keresem a megfelelő alkalmat, hogy pontot tegyek a dolgok
végére, de aztán mégsem lépem meg és így telnek a hetek, amelyekben próbálom
újra megtalálni az írói hangot, amelyet oly sokáig, őszintén és lendülettel
hallattam, de mégsem találom. Körülbelül egy-két éve próbálom újra megtalálni
önmagam a Penna világában, sikertelenül és október-november környékén éreztem
úgy, hogy talán a 2019-es évbe már nem kellene belevágni. Gondoltam, ez lehetne
a fordulópont, a tiszta lap, amellyel úgy léphetek az új évbe, hogy nem újabb
ihlettelen hónapokat görgetek magam előtt akadályként.
Tudom,
hogy mennyien szerették, követték és nekem is ez a tíz év, bár elröppent, mégis
átlátom a mélységeit, hogy mennyi mindent felölel ez az időszak fejlődésben,
energiában, tartalomban. Nem tűnik el nyomtalanul és szerintem nem csak nekem,
de sokak számára szintúgy ott marad lélekben az, amit jelentett és, amit
megfogalmazott. Nem tudom, hogy valaha szeretnék-e újra kreatív írással
foglalkozni. Jelenleg úgy érzem, hogy nem, számomra az az út vagy irány
lezárult, ellenben ezen az oldalon továbbra is szeretnék jelen lenni, s írni
arról, ami érdekel anélkül, hogy elvárásokkal lennék önmagammal szemben. Amíg a
Pennát vezettem, nem éreztem azt, hogy valóban rólam szólna ez az egész. Ezt
persze nem úgy kell érteni, hogy egoista módon csak akkor van értelme egy blognak,
ha az kimondottan az író jellemét, érzésvilágát, beállítottságát, vagy
érdeklődését tükrözi. Nem ilyen jellegű megmutatkozás-hiány dolgozott bennem,
és a Penna kezdetén erre nem is figyeltem fel, vagy nem éreztem ennek a
szükségszerűségét. Viszont a későbbi években irigyeltem azokat az írókat, akik
egyszerűen csak írnak. Alakítják a történeteiket, a novelláikat, verselnek vagy
épp mindennapi bejegyzéseket hoznak, stb. Írnak, mert van mit mondaniuk és
alkotnak, mert kreatívak és ihlettől teljesek. A Pennán ezt az érzést nem
tudtam sosem megragadni, mert a Pennának küldetése volt, bizonyos szempontból:
írni az írásról, útmutatást és segítséget adni, támogatást és megerősítést a
kezdő, illetve haladó íróknak, folyamatosan jelen lenni és visszajelzéssel
szolgálni a beküldött alkotásokról. Mindenki részéről megvolt egyfajta
elvárásként az, hogy mi a Penna feladatköre, és ezt megugrani nem nagyon
tudtam. Néha tettem próbálkozásokat, hogy az írás mellett más, írással
kapcsolatos témákat is beépítsek a blog életébe. Az egyik ilyen jellegű nagyobb
elképzelés a könyvajánló volt, valamint a blogvéleményezés. Én mindkettőben
éreztem a Penna hatáskörét, hiszen a bejegyzéseimet is főleg elolvasott könyvek
elemzése és tanulmányozása által írtam meg, s mivel a Penna sok más oldalhoz
hasonlóan egy blogfelület, amelyet sokan követnek és szeretnek, úgy gondoltam,
szívesen adnék tanácsot más bloggereknek, hogy mivel tehetnék népszerűbbé, vagy
jobbá a blogon folytatott munkájukat.
Sosem
voltam szakavatott a témában, sosem tanultam az írást. Egyszerűen azt, amit én
felfedeztem olvasás során, igyekeztem kategorizálni, sémákká alakítani, hiszen
bármennyire különböző módon ír egy-egy író, azért vannak bevált megoldások,
elképzelések, és technikák, amelyeket mindenki alkalmaz. Így jött az ötlet,
hogy mindezt összekapcsolnám egy-egy könyvajánlóval, amelyben Penna-szemmel
ismertetném az írói megoldásokat, a könyv felépítését, magának a tartalomnak a
megformálását mindamellett, hogy a könyvről is mesélek, mennyire tetszett,
miért ajánlanám elolvasásra. Ezzel a bejegyzés sorozattal talán még befogadóak
is voltak az olvasók, viszont a blogvéleményezés kapcsán sokszor kaptam negatív
hozzászólást. Sokan feleslegesnek tartották, lényegtelen tartalomnak, amellyel
nem érdemes foglalkoznom egy írással foglalkozó oldalon. Ekkor jöttem rá, hogy
talán a Pennának tényleg megvannak a maga határai és ekkor fogalmazódott meg
bennem először, hogy kicsit ketrecbe zárva érzem magam a falai között,
bármennyire is szeretem szerkeszteni, és vezetni. Nem tudtam benne úgy
kibontakozni, ahogyan szerettem volna és a kreatív írás maga, egyre nagyobb
terhet nyomott a vállamon.
Visszakanyarodva
az eredeti gondolatomhoz, hónapok óta arra vágytam blogolás terén, hogy
egyszerűen csak én legyek a sorok mögött, kutatómunkák, írói témájú könyvek
olvasása nélkül. Lehet, hogy minden úgy hangzik, mintha leegyszerűsíteném vagy
feladnám a dolgokat, viszont most ez a feladás volt szükséges ahhoz, hogy újra
két lábon álljak és ne érezzem azt, hogy a megannyi teendő alatt egyre lejjebb
és lejjebb roskadok. Bármennyire szerettem a Pennát, hónapok óta most érzem úgy
először, hogy tiszta levegőt tudok venni a sorok között.
Végre elkezdtem tudni foglalkozni a történeteimmel. Olyan novellákat találtam meg, amelyeket befejezetlenül hagytam, nem is tudom, mikor, edig alapötletnek tök jók voltak és mégsem folytattam. Kicsit olyan érzés, mintha most én lennék a Penna túloldalán és azon tapasztalatokra építve, amelyeket másokkal megosztottam, most én próbálok alkotni, önmagam meglátásait alkalmazva. Érdekes, mert a saját gyakorlati feladataimra ritkán alkottam, talán még a kezdeteknél igyekeztem erre figyelni, hogy én is résztvevő legyek a háttérben, aztán a későbbiekben már csak az ötletgazda voltam, viszont teljesíteni egyiket sem teljesítettem. Talán most itt az idő, hogy gyakorlatban alkalmazzam mindazt, amit évekig megosztottam másokkal. Legalábbis, ez a cél.
Remélem,
hogy megértitek a gondolataimat és, valamelyest együtt tudtok érezni velem,
vagy el tudjátok fogadni az érveimet. Mindezt azért szerettem volna elmondani,
hogy önmagam számára is lezártnak tekintsem a Pennás éveket, s mert a péntek
egy nagy döntés meghozásának végső momentuma volt. Iszonyatosan nehéz és
sajnálattal teli érzés volt rákattintani a törlés gombra, de egyben felemelő
is, mert meghoztam egy döntést önmagamért és másokért is. Mindig azt szoktam
mondani, hogy Valamit csinálj jól, vagy sehogy. Már nem tudtam jól csinálni a
Pennát, és ezzel a tudattal nem tudtam volna továbbra is olyan bejegyzéseket
posztolni, amelyek mögött nem vagyok ott maximálisan és teljes lélekkel.
Maradok Én, Szatti voltam és Penna nélkül is leszek!
Tiszta lappal, tiszta gondolatokkal.
S, ha így is az olvasóim között tudhatlak, köszönöm Neked! J
2 Hozzászólás
Szia Szatti,
VálaszTörlésMég mindig döbbenetes és fura hallani a Penna megszűníését.
Viszont örülök, hogy itt továbbra is olvashatom a bejegyzésket. :)
Üdv:
Brukú
Semmi nem tart örökké! :) S bár véget ért, szerintem mindenkiben jó élményként marad meg a Pennát a kézbe, mint oldal vagy fogalom, legalábbis számomra nem keserű a búcsúzás. :)
TörlésÖrülök, hogy jó páran itt vagytok velem továbbra is!
Puszi,
Szatti