Pennát a kézbe

Tekintve, hogy sokan szerettétek és követtétek a Pennát a kézbe oldalt, ide emelném át a Feladatgyűjtemény és az Inspirációs napló elkérési lehetőségét. Akinek szüksége van rá, továbbra is írhat érte, a Kapcsolatoknál megadott emailre.


Feladatgyűjtemény



Ez a dokumentum egy olyan összegzés, amelyben összegyűjtöttem 2016-ig a legsikeresebb gyakorlati feladatokat. A gyűjtemény két részből áll: az első, a Feladatgyűjtemény magát a gyakorlatokat tartalmazza, részletes leírással és instrukciókkal ellátva, míg a második  része, amely a Gyakorlati feladatok jegyzéke címet viseli, és ebbe kerültek azok a művek, amelyek vendégírói elismerést kaptak egy-egy adott feladatnál. A példák azt a célt szolgálják, hogy lássátok, más írók milyen ötletekkel és elgondolásokkal valósították meg az egyes feladatok kivitelezését. Ezekből akár meríthettek is, viszont nem feltétlen kell kőbe vésett megoldásokként értelmezni őket! Inkább csak ötletként és kiemelt példaként csatolnám őket a gyakorlatokhoz, hogy lássátok, milyen kivételes alkotások születtek az évek folyamán, s nem utolsósorban, ezzel szerettem volna megtisztelni a művek Íróit is!

Inspirációs napló



Régóta foglalkoztatott már a gondolat, hogy készítenék egy összeállítást, amely segíthetne rendszert kialakítani az írói tevékenységemben, így innen-onnan gyűjtöttem inspirációkat, majd elhatároztam, hogy megalkotom mindezt a saját kedvtelésemre. Jó érzés, hogy a kezembe foghatom ezeket a lapokat és hogy általa sikeresebbé, tartalmasabbá és felépítésében is pontosabbá tehetem azt, ahogyan és amikor írok. A Inspirációs napló írása közben viszont eszembe jutott, hogy ez talán másoknak is segítség lehetne és akár Te is ihletet, tanácsot és ötletet meríthetnél belőle! 

A napló 44 oldalon át segítheti a munkásságodat és az alkotói folyamatod megtervezését! Színes illusztrációkkal, listákkal, tervekkel és kérdőívekkel gazdagítottam a leírt gondolatokat és tapasztalatokat, s csak bízni tudok benne, hogy elégedett leszel ezzel a kis inspirációs gyűjteménnyel! Leginkább az ihlet, az időbeosztás, valamint az önbizalom hiányának problémáját járom körül a leírtakban, s ez az összegzés talán segíthet, hogy jól tudd beosztani az idődet, tudatosan építhesd fel az írói tevékenységed folyamatát, felkészült lehess egy aktuális pályázatra vagy megtervezhesd a heted, továbbá az elkövetkezendő éved munkáját! Leginkább kezdő íróknak ajánlom, nekik nagy segítség lehet!

Kövess Instagramon

Legutóbbi hozzászólások